“Hiszem azt, hogy mosollyal az arcomon, a világ is rám mosolyog, ezért gyakran viselek széles mosolyt az arcomon. Kiskorom óta érdekel a masszázs, mint olyan. Kedves kapcsolat van közöttünk, nagyon szeretek masszírozni és szintén nagyon szeretem ha engem masszíroznak. De hiszen hogyan is szeretnék valamit adni, amit én ne szeretnék kapni, nem? Sok-sok fontos dolgot kaptam a masszázstól, mind testileg, mind lelkileg is, ezért szerettem volna ebből vissza is adni.
Szóval, itt vagyok, készen arra, hogy szeretettel, odaadással segítsek neked a kikapcsolódásban, relaxálásban és fájdalmaid enyhítésén. Akár egy jóga óra után, akár csak egy szürke hétköznap szeretnél megpihenni, feltöltődni.”